Több mint egy éve tart a tanárok tiltakozása, sztrájkja, tüntetései, egyelőre érdemi eredmények nélkül. Alacsony tanári fizetés, egyre növekvő társadalmi különbségek, túlterhelt diákok és tanárok – ezekkel küzd a mai magyar közoktatás. De volt-e ez valaha másként? Mit gondoltak a rendszerváltók, milyen iskolákra, milyen oktatásra lenne szükség, mi valósult meg, és mi nem, hogyan jutottunk el a mostani krízisig? Az elmúlt évtizedek oktatáspolitikáját alakító politikusokkal, tanárokkal, elemzőkkel kerestük a válaszokat tényfeltáró videósorozatunkban, a Szabadon adásában.
Az Egyensúly Intézet igazgatója szerint nincs deklarálva, hogy milyen emberképet vagy milyen felnőttképet szeretne az oktatás.
„Azt szeretnénk, hogy kreatív legyen, azt szeretnénk, hogy kooperatív legyen, azt szeretnénk, hogy asszertív legyen?”
– teszi fel a kérdést Boros Tamás.
„Ha nincsenek célok, akkor nem tudunk eredményeket sem elérni”
– teszi hozzá.
Ha csak a számokat nézzük, tehát messziről rátekintünk az adatokra, akkor amit látunk, az egy középszerűség. Ami jobb, mint az összeomlás, rosszabb, mint a minden rendben van, és sokszor nem elég izgalmas sztori, de pont az oktatásban elég jelentős probléma, hogy egy középszerű oktatás középszerű országot teremt”
– mondja Boros Tamás. Az oktatáspolitika nagyon lassan hoz eredményt, ezért általában jellemző a politika természetére, hogy nem az elsődleges feladatok között tartják számon a politikusok. Nem lehet négy éven belül szavazatra váltani egy oktatási reformot.
